Első hármas
Dél körül ébredtem. Benéztem a lányokra, akik még mindig egymás karjában aludtak. Behúztam rájuk a szoba ajtaját. A konyha felé vettem az irányt, hogy reggelit készítsek. Mire előkészítettem mindent, megjelent a két lány az ajtóban. Eléggé nyúzottnak tűntek... :P
Kaptak egy-egy bögre kávét, majd sütöttem nekik tojást. Mire végeztük a reggelivel, egész magukhoz tértek. A szöszi elmondta, hogy nagyon jól érezte magát párommal az éjjel és szívesen megismételné máskor is - akár hármasban is... Felajánlotta, hogy ha van kedvünk, este látogassuk meg.
Reggeli után összeszedte a dolgait, kicsit ráncba szedte magát, majd mielőtt távozott volna, megadta a címét és a telefonszámát. Ezután párom is ráncba szedte magát, majd a nappaliban belezuhant egy fotelba. Én is letelepedtem egy másikba, pont vele szemben.
Megkérdeztem, hogy érezte magát az éjjel.
Elmondta, hogy a buli az jó volt, meg összeakadt ezzel a lánnyal, akit már régebben is ismert ezekből a házibulikból, aztán elkezdtek iszogatni, a lány meg rámozdult, ő pedig hagyta. Aztán táncoltak, beszélgettek, majd kezdtek egymásba feledkezni. Na és persze élvezte vele az együttlétet is. Ez volt az első ilyen élménye...
Az esti meghívásról is beszéltünk; arra jutottunk, hogy elmegyünk, aztán majd meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok. Ha nem jön be, akkor haza jövünk és nem erőltetjük tovább a dolgot.
Felhívtuk a lányt, hogy áll az este. Mondta, hogy örül, készít vacsit, vigyünk mellé egy üveg bort. Behűtöttem az italt, majd rendbe szedtük magunkat. Kényelmesbe öltöztünk, majd elindultunk a találkára.
Amikor megérkeztünk, üdvözlésképp mindketten kaptunk egy-egy puszit az arcunkra, majd beinvitált és körbevezetett minket. Nagyjából ugyanakkora lakása volt, mint nekünk. Szépen, szolidan berendezve. A konyhában már tálalva volt a vacsora.
Kibontottam a bort, töltöttem, majd nekiláttunk a vacsorának. Az étel finom volt. Beszélgettünk mindenféle lényegtelen dolgokról. A bor közben fogyogatott.
A vacsora végeztével átmentünk a nappaliba. Leült a három személyes kanapé közepére, mi pedig vele szemben egymás mellett foglaltunk helyet. Beszélgettünk. Elmondta, hogy most nincs senkije, kérdezte, hogy ismerkedtünk meg, mióta vagyunk együtt, milyen a viszonyunk, voltunk-e már másokkal, mit és hogyan szeretünk a szexben.