Emlék
Én akkoriban 17, a húgom 15 éves volt. Az az igazság, hogy ő
érettebb volt, mint én, ha azt érettségnek lehet nevezni, hogy én akkoriban még
szűz voltam, ő viszont nem. Azt senki ne gondolja, hogy én szexuálisan
vonzódtam a húgomhoz, vagy bármi ilyesmi járt volna a fejemben, nem, erről szó
sem volt. Azt el kell mondanom, hogy a húgom rendkívül szép lány (mind a mai
napig az). Kiskorunktól fogva sportoltunk, szóval az alakjára sem lehetett
panasz, de akkor is a testvérem volt.
Nos, úgy adódott, hogy apámnak valami céges kirándulása volt
és egy személyt magával vihetett, így szüleink elutaztak két hétre Párizsba.
Persze mi rögtön szervezkedni kezdtünk, hogy egy bulit összehozzunk.
Elterveztük, hogy én a haverjaimat, ő meg a barátnőit hívja meg, lesz pia,
kaja, meg ami kell. Direkt úgy szerveztük, hogy a pároknak ne legyen gond
félrevonulni, sőt igyekeztünk, hangulatot teremteni. Megjöttek a vendégek,
szórakoztunk, ittunk. Egyszerűen nem lehetett nem inni, meg aztán bátorságot is
kellet gyűjteni, a lányok sem fogták vissza magukat, úgy hogy nem kérették
magukat. Én mondjuk szerencsétlen voltam, pedig jóképűnek számítottam csak hát
a csajokhoz egyszerűen nem értettem. Pedig lett volna jelentkező (még akkor sem
vettem észre, hogy egy lány akar valamit, ha az ölembe ült). Végül elkezdtünk
egy amolyan társasjáték félét, az abszolút vesztesnek csinálnia kellet valamit
az abszolút győztesnek (ha lány nyert, akkor az utolsó helyen lévő fiúnak
kellet csinálni valamit, vagy fordítva, az ötleteket, kalapból húztuk ki).
Eleinte csak szerényebb dolgok voltak a kalapban pl. csókokat kellet adni
különböző helyekre. Estefelé már csak 3 fiú, én, 3 lány meg a húgom maradt.
Valaki (szerintem csak poénból) orális szex “büntetést” dobott be a kalapba.
Épp úgy adódott, hogy egy lány volt a nyertes, és nem én a vesztes, de azért
úgy hirtelen kényelmetlenül éreztem magam. Persze mindenki mondta, hogy ha ez
van a papíron, akkor meg kell lennie.
Meglepetésemre a nyertes és a vesztes is jópofának találta a
dolgot, úgy hogy felkapta a csajt felrakta az asztalra, lehúzta a farmerját,
bugyiját és rögtön nyalni kezdte, ott mindenki előtt. Valamilyen oknál fogva
úgy tűnt ez csak engem feszélyezett egy kicsit, mindenki más roppant jól szórakozott
(most biztos kiröhögtök, de adott pillanatban tényleg így éreztem). Na, mondom
magamba biztos keveset ittam, így magamhoz vettem egy üveget és játszottam
tovább. A párocska a következő körben kimaradt, és talán mondanom se kell,
hirtelen hogy megugrott az előbbihez hasonló “büntetések” száma. Senki se
gondolja, hogy egy kör ripsz ropsz lement és 5 percenként nyert valaki, elég
hosszúak voltak a körök. Pechemre se nem veszítettem se nem nyertem. Húgommal
nem volt gond ő egyszer veszített és persze addigra már csak orális “büntetés”
létezett. Ő szerintem még többet is ivott a kelleténél, szóval gond nélkül
lecumizta az egyik haveromat. Éjfél után aztán veszítettem. Ez még nem lett
volna baj, de a húgom ellenében. Én röhögtem és mondtam, hogy a büntetés érvénytelen
ebben az esetben, de ezt senki sem találta viccesnek, és követelték, hogy igen
is rójam csak le a penitenciát.