SecretLink / Erotikus történetek Ingyenes regisztráció →

A műfasz és anyám

2014. augusztus 17. · Családi · 1846 szó

#erotikus

Első pszichológia órán az Oedipus komplexusról tanultunk.
Nem hittem benne egy percig sem.Micsoda baromság! Hogy egy fiú tényleg meg
akarja dugni a saját anyját!Ez hülyeség.. sőt egy nagy mese! Még csak gondolni
sem gondoltam arra hogy az anyámmal dugjak! Igaz, hogy szexinek találtam.
Legalábbis addig nem gondoltam ilyenre amíg egyszer olyanon kaptam rajta, amit
csak pornófilmekben látni. Valószínűleg csak pár órával később számított arra
hogy hazamegyek.

Én is úgy terveztem hogy későig kimaradok. A lánnyal akit
már fűztem egy ideje, azzal találkoztam. Egész jól alakultak a dolgok.
Szerencsétlenségemre mikor már abban a hitben voltam hogy lesz az egészből
valami, a kis kurva megpaskolta az arcomat és azt mondta hogy el kell mennie.
Mit tehettem volna? Így hazamentem és ott találtam anyámat teljesen meztelenül,
amint éppen egy fekete 25 centis műfaszt nyomkodott szélesre tárt pinájába. Nem
hallotta meg hogy beléptem az ajtón. Csak álltam ott nyitott szájjal és néztem
amint anyám a műanyag faszt lassan és finoman ki be dugdossa nedves, szőrtelen
pinájában. Igen, ahogy mondtam, szőrtelen… teljesen, kibaszottul szőrtelen!

Anyám pinája olyan kopasz volt mint egy csecsemő segge! .
Naponta kell hogy borotválja ha ilyen rohadtul sima! Soha az életbe nem láttam
még ilyen csupaszságot! Soha nem hittem volna, de most itt állok és bámulom
anyámat, mialatt fekszik az ágyon szétnyitott lábakkal és egy hatalmas,
műbrékóval. Faszom rohadt gyorsan életre kelt! Figyeltem hogy teljesen csupasz
volt mindene? Nos igen, így teljesen jól láthattam mindent rózsaszínű melleit,
meredező mellbimbóit, puncinedveinek apró cseppjeit a szeméremajkainál amik körülölelték
azt az irtózatosan nagy műbránert. Hangosan sóhajtozott, mintha ezzel is
fokozná magának a szexuális élvezetet, majd gyorsítani kezdett a kezével, ami
miatt az a hatalmas műanyagfasz is sebesebben mozgott kielégületlen lyukában.
még most is beizgulok ha arra gondolok amit akkor láttam. A szexi, meztelen
anyám maszturbál előttem mint egy XXX filmben. Nem tudom miért gondoltam
régebben azt hogy nem szokott ön kielégíteni.

Már több éve hogy ő és apa elváltak és anya még mindig egy
vonzó, csinos nő volt. Azt hiszem ez egy régi gátlás miatt van, hogy sohasem
mertem erre gondolni. Most pedig ott álltam az előszobából a nappaliba vezető
ajtóban, teljesen felizgulva, miközben néztem a saját anyámat amint lassan és
érzékkel dugja magát egy, az én farkamnál legalább 5 centivel hosszabb
műfasszal. Meglepődve felsikkantott, majd felállt. A műbráner még mindig mélyen
benne volt kopasz puncijában, de a legnagyobb része eltűnt a szemem elől mikor
összezárta a lábát.

- Peti! – zihálta- Mit csinálsz itthon?

- Anya! – válaszoltam gúnyosan – Mit csinálsz Te itthon?-
arca, ami még mindig fiatalabbá tette a koránál, elvörösödött.

- Uhmm… Nem tudomm… Nem vártalak haza ilyenkor… Kicsit
óvatosabb lehetnél. Bárki könnyen besétálhatna ide és teljesen felizgulhatna
attól amit csinálsz… mint például én. Odasétáltam a kanapéhoz és a térdei köze
tettem a kezemet. Automatikusan szétnyitotta a lábait, amitől újra a szemem elé
került a hatalmas, fekete fallosz. Kb. 5- 6 cm lógott ki szőrtelen pinájából. A
többi mélyen a vaginájában rejtőzött és mivel seggével ide- oda mozgott a
heverőn, biztos jól érzete magát a csupasz pinusa.

- Fantasztikus puncid van anya! – susogtam. Térdeltem és
arcomat combja belső oldalához dörzsöltem. Lassan elkezdtem körözni a
térdeinél, de gyorsan folytattam munkámat, egyre beljebb haladva váladékaitól
borított combjain, amíg fejem nem érintette meg a műfasz végét. Anya úgy
sóhajtozott mintha agóniában lenne, bár biztos voltam benne hogy ezek a sóhajok
inkább az intenzív élvezet eredményeként röppentek el ajkairól, mint a
fájdalomtól, különösen mikor csípőjét elkezdte körbe- körbe mozgatni miközben
pinájából folyt kifelé a nedve.

- Uhhh Peti! – zihálta anyám – Nem kellene ezt csinálnod a
saját anyáddal, édesem! A régi dolgok jutottak eszembe, hogy nem szabad ezt
csinálnom, de mikor egy pillantást vettettem pinájára, tudtam hogy meg kell
tennem. A szart sem érdekel hogy szabad- e vagy sem! Odanyúltam és megragadtam
a műbráner végét és kihúztam anyámból. A hosszú vastag, feka fasz egy hangos
cuppanással hagyta el anyám vagináját, ami nyilvánvalóvá tette hogy pinája
teljen nedves.

A történet folytatása regisztráció után olvasható

A teljes szöveget a SecretLink tagjai érik el. A regisztráció ingyenes, valódi név nem kell, és a korhatár-ellenőrzés is itt történik.

Ingyenes regisztráció →

Már van fiókod? Nyisd meg a történetet.

Több történet ebből a kategóriából