Én, anyám és a haverok
Az igaz történet főszereplője az édesanyám. Hónapokkal
ezelőtt történt, azért írom le, mert senkivel sem oszthattam meg eddig, és
mivel itt a vizsgaidőszak, van időm leírni. Akármilyen bizarrul is hangzik, ha
nem lennének a barátaim, sohasem basztam volna meg az anyámat. Hadd magyarázzam
meg!
Abban az időben, amikor 18 éves voltam, éppen befejeztem az
első évet, és a másodikat kezdtem. Kollégista voltam annak ellenére, hogy csak
30 kilométernyire laktunk az iskolától. Hétvégenként mindig hazajártam, és az
egyik hétvégén apám idegesen közölte velem, hogy válófélben vannak anyámmal.
Anyu is megerősítette ezt és mindketten a másikat okolták természetesen. Az
egyetlen magyarázat, amit kaptam a dologra, az volt, hogy anyám szerint elmúlt
a szerelem köztük. Apám azért aggódott, hogy nőtartást kell majd fizetnie, és
nem volt hajlandó kiköltözni a “házából”. Anyám nem is hadakozott tovább, hanem
amikor visszautaztam a kollégiumba, összeszedte a cuccait és elköltözött egy
szép kis lakásba tíz percnyire innen. Amit akkor még nem tudtam, hogy az én
barátaimat hívta el segíteni a költözködéshez.
Jó néhány közeli barátom volt abban az időben. Kettő közülük
Rick és Ron, volt ott a költözésnél. Ron vezette a teherautót.
Anyám, mivel nem volt munkája hét közben költözött, amíg
apám dolgozott és így nem zavart engem se hétvégén. A barátaim, nem úgy, mint
én, a helyi főiskolára jártak, így ott tudtak lenni délután. Amint később
megtudtam, anyám nagyon begerjedt a barátaim látványától, ahogy emelték a nehéz
bútorokat és csomagokat. Nézte izmos testüket. Körülbelül egy hónapja nem
feküdt le senkivel, hát úgy gondolta, megjutalmazza őket. Mondta nekik, hogy
este, miután elment a bankba, kifizeti őket. Beleegyeztek, és este a barátaim
felmentek anyámhoz az új lakásába, ahol kaptak tőle pénzt és prémiumként,
puncit.
Anyám, vonzó, jó alakú, szőke nő, 43 éve ellenére, volt mit
nézni rajta. Rick és Ron két órán keresztül kefélték azon az estén. Sohasem
volt még ilyen jó neki, később azt is megtudtam, hogy miért.
Ezek után egy ajánlatot tett nekik: nem akart újra férjhez
menni, és úgy érezte, bonyolult lenne randizni egy ideges ex férj mellett, és
engem sem akart kellemetlen helyzetbe hozni. Így anyám és a barátaim
megbeszélték azokat az időpontokat, amikor ők nincsenek iskolában, és én nem
vagyok itthon. (Még mindig apámmal laktam, de hétvégén gyakran beugrottam
anyámhoz is.) Hetente egyszer éjszaka, a barátaim meglátogatták anyám házát,
hogy néhány órát dugjanak vele, és ő imádta ezt.
Tavaszi szünet környékén történt, hogy változásokat kezdtem
felfedezni anyámon. Félállásban dolgozni kezdett, hogy a feleségtartás összegét
kiegészítse kicsit. Így jobban élvezhette az életet. Rövidebbre vágatta a
haját, nagyon szexis lett. Kihívóbb ruhákat hordott, amelyek megmutatták a szép
testét. Szoknyákat, amilyeneket sohasem hordott. Ezekből félcombig látszott a
lába is, ezelőtt csak térd alatt érőt vett fel. Azt mondta, nála lehetek, amíg
nincs otthon, én pedig szinte padlót fogtam a ruháitól. Eleinte idegennek
éreztem, de gyorsan rájöttem, hogy kivirágzott. Apám semmit nem tudott ezekről
a változásokról. Eddig anyám barátnői kizárólag apám barátainak feleségei közül
kerültek ki, de ők szintén nem tudták, mi van vele. Anyámnak egyetlen egy
közeli barátnője volt, Carol, egy régi kollégiumi barátnője, aki 6500
kilométerre él innen.
Az igazság pillanata akkor jött el, amikor hetekkel később,
a vizsgák előtt álltam. Péntek este volt, nem volt jobb dolgom, így
hazautaztam. Otthon kerestem Ricket és Ront is, de a mamájuk azt mondta, hogy
nincsenek otthon. Megpróbálkoztam egy harmadik haverommal is, Dave-vel, ő sem
volt otthon. Úgy döntöttem, elautózok anyámhoz és üdvözlöm. Amikor leparkoltam
a ház előtt, észrevettem Rick kocsiját.
- Mi a fene? – gondoltam.
Csengettem, de senki nem válaszolt. Volt kulcsom, így
benyitottam. Amint becsuktam az ajtót, hangokat hallottam anyám hálószobája
felől. Ahogy közelebb értem, sóhajtozást és nyögést hallottam, de nem a
fájdalomtól, inkább az élvezettől. Férfi hangot is hallottam: