SecretLink / Erotikus történetek Ingyenes regisztráció →

Főnökkel

2014. augusztus 20. · Munkahely · 1181 szó

#erotikus

Én egy negyvenes családos nő vagyok. Most egy olyan történetet mesélek el, mely velem történt, és magam sem hittem volna, hogy ilyen változásokon megyek keresztül. Talán másoknak is segít, hogy jobb legyen egy kicsit az élete.
Férjemmel el éldegélünk, volt már jobb is, meg rosszabb is. Most már kicsit fáradtak vagyunk egymáshoz, egyikőnk sem kér a másiktól olyant, ami nagyobb lelki vagy fizikai energiát igényelne.

Házastársi kötelességeinket teljesítjük, túlzásba nem visszük, de annyira elég, hogy ne érje szó a ház elejét. Közös programjaink is ritkán vannak, elég egy-egy szó, hogy fáradtak vagyunk, és a másik már nem is forszírozza tovább a dolgot. Ez egy kicsit unalmassá tette a hétköznapjainkat, de talán így még mindig jobb, mintha veszekednénk. Na de térjünk a lényegre... Férjem még megismerkedésünkkor kérdezte, hogy volt-e már dolgom más fiúval. Én akkor természetesen azt mondtam, hogy nem. Pedig volt egy nem szerelmi kapcsolatom, ahol elvesztettem a szüzességemet, de ez az egész inkább kellemetlen volt mint kellemes, nem akartam magyarázkodni, ezért inkább elhallgattam. Vele az első kapcsolatom olyan körülmények között volt, hogy nem derült ki, hogy nem ő vette el. Azóta többször gondolkodtam rajta, hogy meg kellene mondani, de valahogy mindig visszakoztam, furcsa lenne tudomására hozni, hogy eddig mindig hazudtam. Néha, régebben még megkérdezte, hogy mi a véleményem a más fiúval történő dugásról. Természetesen én azonnal felháborodva mondtam, hogy én csak őt szeretem, nálam a dugás csak olyan emberrel lehetséges, akibe szerelmes vagyok. Szóba sem jöhet az hogy én mással lefeküdjek. Szerinte a dugásnak a szerelemhez nincs köze, de én ezt akkor nem fogadtam el, és mereven elutasítottam ilyen irányú beszélgetéseit. Az viszont a hosszú évek alatt csak előjött bennem, hogy szeretkezéseink alatt más fiúra gondoltam. Csak úgy személytelenül. Azt képzeltem el, hogy amikor a férjem előttem fekszik, én négykézláb szopom a faszát, és akkor hátulról valaki bevágja faszát a pinámba, és jól megbasz, telespricceli vaginámat a forró gecijével, majd eltávozik úgy, hogy azt sem tudom, hogy ki volt az. Ilyesmikre egyre gyakrabban gondolok, főleg olyankor, ha már régen volt a pinámban a fasza. Eleinte kicsit lelkiismeret furdalásom volt, de most már ez teljesen elmúlt. Ha nincs otthon, és nyugodtak a körülmények, egyre gyakrabban előveszem a vibrátoromat, és jól megbaszom magam. Nem túl régen, a munkahelyemen történt velem meg a nagy esemény. Főnökömmel egyeztettük a következő havi munkákat. Behívatott az irodájába, és ott tárgyaltunk. A főnököm kb. velem egyidős, szimpatikus egyedülálló ember. A munkán kívül nem volt semmilyen kapcsolatunk, illetve alkalmanként a munkatársaimmal együtt tartott kisebb ünnepélyeken, kirándulásokon vettünk részt. Férjem is ismeri, de csak úgy a munkahelyi találkozások szintjén. Egyszer meg is jegyezte, hogy úgy nézett rám, mintha meg akarna, dugni. Én ezt akkor nem vettem észre. Szóval, tart a tárgyalás, kolléganőimmel ismertettük elképzeléseinket a munkatervekről. Aki elmondta az ő anyagát, az eltávozhatott. Az utolsó én maradtam. A tárgyaló asztalon volt egy nagy táblázat abba irogatta az általunk ütemezett dolgokat. Mivel én maradtam utoljára, a táblázat már eléggé tele volt, az üres helyek az időütemezésnél már csak szanaszét voltak üresek. Hogy jobban lássam, én is felálltam, mint ő és ráhasaltam az asztalra mellé. Így dolgozunk, egyszer csak érzem, hogy egy kéz rátapad szorosan a fenekemre, de úgy hogy a középső ujja a szoknyán, bugyin keresztül is bemélyed pont a hüvelyembe. Szinte ugyanekkor főnököm a balkezét a pinámon hagyva kicsit megemelkedik, jobbkezével átnyúl a melleim alatt, megemel, és a nyakamba csókol. Hirtelen nem tudtam, hogy mi történik velem, ösztönösen összeszorítottam fenekemet, és a kezeimmel is a testemhez próbáltam szorulni védekezésképpen. De így még jobban rögzítettem az ő kezeit. Ő elkezdett simogatni, bal kezével alulról a puncimat, jobbkezével a melleimet, közben hátulról nyakamat, fülemet, vállamat csókolgatta. Egyre jobb volt.

A történet folytatása regisztráció után olvasható

A teljes szöveget a SecretLink tagjai érik el. A regisztráció ingyenes, valódi név nem kell, és a korhatár-ellenőrzés is itt történik.

Ingyenes regisztráció →

Már van fiókod? Nyisd meg a történetet.

Több történet ebből a kategóriából