Munkahelyen
Munkát vállaltam egyik ismerős boltjában. Ilyen, tedd ide-tedd oda munka volt, de jól jött az a kis pénz. A boltban dolgozott egy fiatal, 25 körüli lány, Judit, Ő volt a pénztáros; Feri bácsi egy 60 év körüli, idős férfi a húsos pultnál dolgozott; Marika, a tulaj felesége pedig -aki 35 éves, csinos, szemrevaló nő- volt a bolt vezetője.
Mindig este nyolcig voltunk nyitva, utána a napi zárást csinálta az irodában Marika és Judit. Feri bácsi ilyenkor elrakta a húsokat, majd hazament. Én összetakarítottam a boltban, kivittem a szemetet, elraktam a ruháimat, lemosakodtam, felöltöztem, és szintén hazafelé vettem az irányt. Általában mindig Judit, és Marika zártak, másnap reggel pedig Marika nyitott.
Egyik este tovább maradtam. Amikor végeztem a munkámmal, elmentem lefürödni. Ahogy ott sürögtem-forogtam, halk nyögésekre lettem figyelmes, amelyek az irodából jöttek. Gondoltam benézek, hátha valami gond van odabent.
Hát gond éppen nem volt! Judit ott feküdt az asztalon, szoknyája a hasáig felhajtva, a bugyija pedig mellette az asztalon. Marika előtte ült egy széken, és nyalogatta Judit punciját. A farkam egyből reagált a látottakra, és úgy megkeményedett, hogy azt hittem, menten átdöfi a nadrágomat. Odabent továbbra is folyt a szex. Gyorsan előhalásztam a gatyámból merev dákomat, és elkezdtem magam izgatni a látvány hatására. Judit egyre hangosabba nyögött. Egyszer csak összerándult, félig felült, a két kezével megfogta Marika fejét, és belenyomta az élvező puncijába. Egy percig így maradtak, majd gyorsan helyet cseréltek, és most Jutka nyalta Marika pináját. Már játszhatott rajta, vagy öt perce, amikor véletlenül megnyikordult az ajtó, ami mögött álltam. Hirtelen odakapták mindketten a fejüket, és megláttak engem. Marika, főnökasszony leszállt asztalról, és odajött hozzám.
Mélyen a szemembe nézett, majd szájon csókolt. Az ajkai úgy égtek, hogy azt hittem, mindjárt meggyulladok. Eközben a keze ráfonódott a farkamra, és elkezdett a merev dákóval játszani. Teljesen beindult! Juci a széken ülve minket nézett, és az ujjai szorgalmasan jártak ki-be a punijában.