Reszket a bokor....
A mostani történetem egy idegölő hétfőn kezdődött. Az elmúlt
időszakban nagy nyomás nehezedett rám, amikkel most nem fárasztanám a lelkes
olvasót. Hétfő késő délután szakadt el a cérna. Ilyenkor általában, hogy
lenyugodjak, kiülök valami csendes nyugodt helyre, hogy rendezni tudjam a
gondolataimat. Ez alkalommal egy barátra beszélgető társra volt szükségem. Az
egyik lányismerősömet, Esztit fel is hívtam, de nem vette föl. Gondoltam mindegy-mindegy
alapon az utolsó Campari készletem egy részét feláldozom erre a nyugtató
pihenésre. A fagyasztóból kivettem jeget, és a vízipipámmal útnak indultam egy
közeli kilátóba. szertartásosan meggyújtottam a pipát, bekevertem a koktélt és
néztem a város fényeit. Egyszer csak csörög a telefonom. Eszti volt az. Nagyon
kedvelem őt. De valahogy csak nagyon ritkán tudunk beszélni. Barátja is van,
úgyhogy nem igazán mozdultam rá sohase. Nem akartam tönkre tenni a boldogságát.
Viszont amikor hébe-hóba találkozunk akkor igen tartalmas beszélgetésbe csapunk
bele. Vele nyugodtan meg tudom beszélni a problémáimat és viszont. Nem kell
attól félnem, hogy visszahallom.
Visszakanyarodva a történethez, nagyon megörültem, mert pont
rá volt szükségem nagyon jó tanácsokat tud adni. Ahogy felvettem kérdezte:
-Szia, miért hívtál?
-Itthon vagy?
-Igen.
-Nincs kedved kijönni?
-De most ráérek.
-Akkor hozz magaddal egy poharat.
-Oké rendben.
Tízpercen belül megérkezett. Adtunk egymásnak egy-egy
puszit. Leültünk egymással szembe. Aztán beszélgettünk kiderült, hogy szakított
a barátjával már jó ideje. Most a munkába temetkezett. Szóval jól múlattuk az
időt. Ráterelődött sok minden témára a szó summa-summarum egyszer csak
megszólalt:
- Jó hogy szakítottam. De, baromira hiányzik…
- Ki az a gyökér?
- Igen! Illetve csak egy része.