SecretLink / Erotikus történetek Ingyenes regisztráció →

A családi szex

2014. augusztus 17. · Családi · 1066 szó

#erotikus

16 éves voltam azon a nyáron. Közgazdasági szakközépiskolába
jártam, és elvállaltam egy nyári feladatot az év végi jobb jegyért cserébe.
Július eleje volt, és már nagyon sajnáltam, hogy nem elégedtem meg a négyessel,
hiszen már mindenki valahol a vízparton nyaralt. Még másfél hetem volt rá, hogy
befejezzem, és addig, ha problémám volt, rendszeresen felkerestem az
unokanővéremet, Nórát. Akkor ő 26 éves volt, és közgazdász. Aznap este is nála
voltam, és úgy 8 körül indultam haza. Már a buszmegállóban álltam mikor eszembe
jutott, hogy ottfelejtettem valamit.

Kénytelen voltam visszamenni Nóri lakásához. A kapu még
nyitva volt, mindig csak éjjelre zárták be, de a bejáratot már bezárta.
Átsétáltam a ház másik oldalára és felmentem a teraszra. Gondoltam megpróbálok
bekopogni a nagy üvegajtón. Be is néztem rajta, bár a függöny félig el volt
húzva, de abban a pillanatban megláttam Nórit, aki bugyiban és melltartóban
állt a kanapé előtt, kezében egy pohárral, és a tévét nézte feszülten.
Megmerevedtem a meglepetéstől, meg sem mertem mozdulni, a tévében ugyanis
szexfilm ment videóról. Csak álltam a teraszon és hol Nórit néztem – aki be
kell, valljam nagyon csinos lány volt – hol a tévét ahol két lány
szerelmeskedett. Furcsa volt az egész helyzet, mégis úgy éreztem nagyon
kellemes látványban van részem. Kíváncsi voltam rá, hogy mit fog csinálni Nóri.
Igazából azt reméltem, hogy levetkőzik teljesen, mert kíváncsi voltam rá, hogy
vajon milyen lehet ruha nélkül. Kb. 5 perce leshettem már ott, és arra
gondoltam inkább hazamegyek, de ekkor újabb meglepetés ért. Nóri letette a
poharat, és nagyon lassan elkezdte simogatni a hasát.

Finom mozdulatokkal kis köröket írt le a köldöke körül, majd
lassan a bugyija mentén simogatta körbe a derekát, és a combját. Eközben lábait
keresztbe tette – gondolom nehezen állt rajtuk – szemét pedig le sem vette a
képernyőről, ahol a két lány igencsak belefeledkezett már egymásba. Azt
latolgattam magamban, hogy én így fiú nélkül sem nagyon csináltam ilyesmit már
vagy fél éve. Igaziból örültem, hogy nem csak én a “16 éves kislány” csinálok
ilyeneket, hanem a felnőttek is. A legfurcsább persze az volt, hogy Nóri
szemmel láthatóan a leszbi lányokról szóló film közben csinálta mindezt, vagyis
ettől jött tűzbe.

Az is eszembe jutott, hogy most gyorsan haza kellene mennem,
mert nem illik mást kilesni, de valójában egyre kíváncsibb voltam, hogy-hogy
mit tesz még magával az unokanővérem. Eközben Nóri leült a kanapéra, hanyatt
dőlt, és mindkét kezével a melleit masszírozta a melltartóján keresztül. Ahogy
így néztem őt többször is elismertem magamban, hogy nagyon csinos lány, és ez a
különös kaland valahogy még vonzóbbá tette. A kanapé nem volt messze az
ajtótól, így tisztán láthattam mindent, amit csinált.

A történet folytatása regisztráció után olvasható

A teljes szöveget a SecretLink tagjai érik el. A regisztráció ingyenes, valódi név nem kell, és a korhatár-ellenőrzés is itt történik.

Ingyenes regisztráció →

Már van fiókod? Nyisd meg a történetet.

Több történet ebből a kategóriából