Péter és a tanárnő tábori kalandja...
Szia, Péter vagyok, és szeretném megosztani veletd a történetemet, hogy ne csak a lányok írjanak neked, egy fiúnak is lehet hagyon szép élmény az első alkalom, nekem legalábbis az volt. Remélem, mindketten jól érezzük magunkat nemsokára. Kényelembe helyezted magad? Oké, akkor kezdhetjük.
Bogár már régen kiszemelt magának. Még az általános iskolában. Akkor diplomázhatott frissen, és mindig rámmosolygott, ha a folyosón elmentünk egymás mellett, pedig nem is tanított.
Neki csak hetedikesei voltak.
Gyönyörű fekete szemei voltak. Erről kapta a nevét is. Bogár. Hamar megtudta, de kiderült, hogy nem haragszik érte. Ha véletlenül kiszaladt a szánkon előtte is, csak kivillantotta hófehér fogsorát, és még a fekete szeme is csupa nevetés volt. Imádtuk őt. Esküszöm, a fiúk közül többen szerelmesek voltunk belé, csak persze ezt még magunknak sem mertük bevallani.
Aztán elballagtam, és jött a szakközép. Az első nyáron építőtáborba mentem. És kit látnak szemeim? Hát persze, hogy őt. Esküszöm, megdobbant a szívem, amikor megláttam. Elég korán érő gyerek voltam, úgyhogy semmi nem érdekelt, még a nagy korkülönbség sem, ami köztünk volt. Ennek így kellett lennie!
Csak egy-két napig kerülgettük egymást, és máris ölünkbe hullott az alkalom. A többiek kirándulni mentek, és valakinek őriznie kellett a tábort. Csak egy pillanatra villant össze a szemünk, és szinte egyszerre lódítottuk magasba a kezünket. Senki nem sejtett semmit.
Ahogy elcsendesült a tábor, inamba szállt a bátorságom. Hátha csak a beteges fantáziám szülte ezt az egészet, és hülye vagyok! De már jött is Bogár, csak a kaput csukta be.
"Gyere, kisfiú! Barátkozzunk!"- ennyit mondott, és én megbűvölten léptem testközelbe hozzá. Lassan felemeltem a karomat, és erősen hozzábújtam. A bőrömön éreztem, ahogy szíve méltósággal dobban a mellkasában.