Edina és Gergő iskolai szerelme...
Szia, itt Edina. Remélem sok perverz alak olvassa majd az oldaladon a történetemet, aki kíváncsi rá, hogy hogy vesztettem el a szüzességemet? Már régóta meg akartalak ismerni, örülök, hogy végre így virtuálisan találkozhatunk.
Na, akkor olvassátok figyelmesen az én izgi történetemet! Tudod, Gergővel egy osztályba jártunk a gimnáziumban. Kicsit félős volt, majdnem annyira, mint én, és mégis egymásra találtunk.
Gyönyörű szerelem volt a miénk. Iskola után kéz a kézben járkáltunk a fasorban, elüldögéltünk egy-egy padon, hogy a jövőnket tervezgessük, aztán nagyokat nevetve felpattantunk, és kergetőztünk a fák között. Mint a mesében.
Már negyedikesek voltunk, de még mindig nem történt köztünk több, mint néha egy-egy nyelves puszi. Valahogy egyikünk sem mert kezdeményezni.
Na, valamelyik buli után, ahová engem nem engedtek el, de Gergő ott volt, úgy találkoztam az én szerelmemmel, hogy erősen fel volt dúlva. Kiderült, hogy megnéztek egy pornófilmet. Gergőnek már ez is elég lett volna ahhoz, hogy beinduljon, de ráadásul elkezdték húzni, hogy ő meg én.
Rettenetesen ki volt borulva, egész délután a kezemet szorongatta, de teljesen másképp, mint máskor. A tekintete is egész vad lett. Szuggesztív és férfias. Nagy nehezen kihúztam belőle, hogy mi baja, és olyan izgatóan adta elő mindezt, hogy azonnal kézen fogtam, és én magam ráncigáltam be a bokrok közé.
Remegett, mint a kocsonya. Tök aranyos volt. ah... hogy tudott nézni! Reszkető kezekkel ügyetlenkedte le rólam a blúzt, és negbűvölten nézte kis, hegyes melleimet. De utána! mmmmmmmh... oh... szinte áramütésként ért az érintése! Végigborzongtam a lábujjam hegyétől egészen a nyakamig, és úgy, ahogy egy-két disznó képen magam is láttam, szétterpesztett combokkal hanyattvetettem magam.