Bátyám és én
Az események majdnem 10 évvel ezelőtt kezdődtek. Én akkor 17
éves múltam és egy vidéki város gimnáziumának végzős tanulója voltam. Korán
önállóságra neveltek szüleim, mert a munkájukból kifolyólag sokat tartózkodtak
külföldön, a bátyám pedig Budapesten volt egyetemista, így sokszor kellett
egyedül töltenem napjaimat.
A 2-3 kilogramm többletsúlyom, az általam még
kifinomulatlannak vélt testem miatt visszahúzódó voltam, pedig a barátnőim
szerint alkatom már egy igazi bombázóé volt – az anyukámtól örökölt kemény,
90-es labda formájú melleim meg vonzották a fiúk tekintetét. Kapcsolataim a
fiúkkal viszont ezen visszafogottságom miatt gyorsan megszakadt, hisz a
smárolásnál tovább nem engedtem őket tovább menni. Büszkén vállaltam, hogy
akkor még szűz vagyok, ami miatt a fiúknak még izgatóbb lettem, de azért
szenvedtem is tőle.
Egy péntek kora délutáni szerelmi csalódás utáni
pityergésemben annyira beleéltem magam ebbe az önsajnálatba – tudva hogy
szüleim egy hétig nem jönnek haza – hogy észre sem vettem a már 20 éves bátyám
hazaérkezését. Összerezzentem, mikor vidáman berohant a szobámba, ő meg
megdöbbent, hogy itatom az egereket.
- Húgi mi történt? Nagy baj van?- faggatott köszönés után
azonnal. Zavaromban nem tudtam mit mondani, csak pityeregtem tovább. Mellém
ült, magához húzott, puszit nyomott a fejem búbjára majd nyaggatni kezdett.
- Tündi! Ne légy buta. Jön a hétvége és te siránkozással
akarod tölteni? Ha gondolod, megbeszéljük mi a bajod, tudod, mint régen – na!
Ha máshogy nem tudok segíteni akkor segítek azzal, hogy meghallgatlak.
- Ari vagy bátyus, de nem hinném, hogy neked most egy
hisztis csitri panaszáradatára van szükséged, inkább menj Zsókához, már egy
hete nem találkoztatok – szipogtam a papírzsepibe és titkon irigykedtem
Zsókára, a bátyám menyasszonyára, hogy neki milyen könnyű, hogy ilyen klassz
hapsit sikerült kifognia.
- Tündi! Hát nagy lehet a baj a fejedben! Elfelejtetted,
hogy már a múlt héten mondta, hogy a hétvégén nem jön haza?! Úgyhogy ha kell,
minden időm a te panaszáradatodra tudom áldozni – mondta nagy mosollyal, majd
ismét egy puszit nyomott az orrom hegyére, ami melegséggel töltött el, hogy
ilyen jó bátyám van.
- Ja igen, emlékszem.. de akkor meg pihenj, tanulj és törődj
magaddal mintsem egy ilyen kis liba nyafogását hallgasd.
- Ne ellenkezz velem te lány, mert apád helyett is apád
leszek és elfenekellek, mint ő tette veled tízenjónéhány évvel ezelőtt, mikor
hisztiztél a ruhád miatt. Emlékszel?- egy huncut mosoly futott át az arcán
amiben egy kis gúny is volt.
- Jól van hagyjál már békén! Amúgy sem bírnád el a
disznósúlyomat!- mosolyogtam már én is, de a szemem még könnyes volt.
- Na ne nézzél már olyan mimózának, hogy a pihe kis
súlyoddal nem birkózom meg. Hány kiló is vagy, 45?
-De hülye vagy te! 45 hmm, hát jó is lenne! Nézz már rám!
170 centi magas vagyok és pár kilóval 55 felett! Nem csak te nőttél ám fel,
hanem én is!
- Jól van, nem kell leharapni a fejem. Gyere le velem a
konyhába, együnk valamit, mert éhes vagyok mint a farkas. Majd utána
dumcsizunk, tudod, mint gyerekkorunkba a szoba sarkába bújva, hogy senki ne
tudjon a mi kis titkainkról.. – aztán kézen fogott, felhúzott az ágyról, maga
elé engedett és a fenekemre pacsizott egyet.
- Na – már nevettem én is, mert ez a pacsi állati jól esett.
Megmelegítettem a maradék rakott krumplit aztán a jénaiból
kezdtük behabzsolni, hogy ki a gyorsabb, mint régen szoktuk. Közben meséltünk
egymásnak az elmúlt héten történtekről és kezdtem feledni a bajom. Tisztára
nyaltuk a tálat, megittunk majd egy liter teát és a nyelvünket öltögettük
egymásra. A végén már röhögtünk egymáson. Mikor bekapcsoltam a mosogató gépet,
megfogta a kezem és húzott a nappaliba.
- Gyere te nagy disznó most öntsd ki a lelked!
- Te szemét! Nem is vagyok disznó és már jobb a kedvem is.